Fogászati hírek

Hírek

Egy fog elvesztése is csökkenti a rágóképességet
2018-08-10 11:02:12
Kategória: Hírek


A páciensek főként a foghiány esztétikai hátrányát, illetve a fogatlanság következtében kialakult beszédzavar tökéletlenségét érzékelik. Különösen igaz ez kevés fog elvesztése esetén, amikor a fogazat egységének zavara, illetve a rágóképesség csökkenése alig érzékelhető. Ennek megfelelően a páciensek fogpótlásokkal szembeni igénye elsősorban esztétikai szempontokra irányul, holott a foghiány okozta károsodás rágóképesség-csökkenéshez (rágásképtelenséghez), beszédzavarhoz és esztétikai hátrányhoz, illetőleg a rágószerv működési egységének részleges vagy teljes megszűnéséhez vezet. A készülő fogpótlásnak pedig mindezeknek a szempontoknak meg kell felelnie, ezért igen komoly felkészültséget igényel összehangolni a páciens igényeit a szakmai követelményekkel.

Már egyetlen fog elvesztése – a fog típusától függően – kisebb vagy nagyobb mértékben csökkenti a rágóképességet. E tekintetben a legnagyobb rágófognak illetve a közvetlenül előtte elhelyezkedő kisőrlőfognak van jelentősége. A metszőfog elvesztésének elsősorban esztétikai jelentősége van, de megnehezíti a leharapást, az étel feldarabolásának műveletét.

Igen lényeges megemlíteni, hogy kóros fogelmozdulás és a fogak túlterhelése már egy-két fog elvesztésének a következménye is lehet. Egyetlen fog eltávolítását követően is megbomlik az egymással szorosan érintkező fogak egysége és a fogak oldalirányba kezdenek eldőlni. A dőlt fogakat viszont már fokozottan érik káros, oldalirányú hatások. A foghiány azonban nem csak az azonos fogívet, hanem a szemben lévő fogívet is károsítja: a szemben lévő fog nem tud részt venni a rágásban, ezáltal kiemelkedik a helyéből, meglazul és a helyzete kórosan megváltozik.        

Mindezeket az elváltozásokat egy idejében elkészített, jó minőségű fogpótlással meg lehet akadályozni.
 



Megosztás a Facebookon!


Szerző: Pika Károly
A cikk képei: